2014. január 30., csütörtök

Látszik, hogy nőnek az unokák......

Igen, ebből adódik, hogy újra tudok egy kicsit scrapbookozni. Na meg abból, hogy tél van és mostmár hó is.
Eddig is figyelemmel kísértem a Cewe oldalát, mert mindig tanultam valami újat, amit majd ki tudja mikor, de még felhasználok. Mostanában már egyszer-egyszer oldalt is csinálok.
Ez volt a múlt heti:

A feladat az volt, hogy  jókívánságot fogalmazzunk meg.Tudom, hogy sokan nem szeretik a  Valentin-napot, mert valami idegen, nyálas ünnepnek tartják, ami csak a kereskedőknek jó.
Na de ki mondta, hogy Valentin napon venni kell valamit ?  Gondolom vacsorázni csak kell és akkor lehet egy kicsit romantikusabbá tenni az estét esetleg akár egy melegszendviccsel is a szokásos hideg
vacsora helyett néhány gyertyával. És fogadom, hogy egy normális pasi se megy tönkre egy szál virágtól. Na mindegy, szerintem minden alkalmat meg kell ragadni, hogy elmondjuk a másiknak szeretlek.

A heti feladat nagyon nehéznek tűnt és az is volt. Képregényt kellett csinálni. Nem csak technikailag
munkás, de ehhez valamiféle sorozat fotóra kellett szert tenni. Szerencsére , ha nem is én csináltam, de hozzájutottam ehhez a sorozathoz, amin a legkisebb unokám flörtöl a kis barátjával egy játszóházban.



1 megjegyzés:

Margó írta...

... és a nehéz feladatot is profi módon oldottad meg ... nagyon bájosak a fotók, kedves a párbeszéd!!! :)