Kicsit késett a vonatom......

de igazoltan voltam távol. Annak ellenére, hogy időzítettem a bejegyzést nem jelent meg , valamit elcsináltam,vagy nem csináltam meg rendesen, sajnálom. Remélem, azért meg fogjátok találni mindannyian.
Már reggel korán el kellett indulnunk, mert az ország másik felében volt az unokánk keresztelője.
Este csak 6 óra után hazaérve  vettem észre, hogy nem jelent meg a bejegyzésem. Azóta, azért kaptam néhány kedves kommentet, ami azt jelenti, a kitartóbbak visszajöttek. Köszönöm mindenkinek !
Tessék itt a bizonyíték, a drága gyermek beöltözve a nagymamival:

Egy érdekes dolog történt, a keresztelőn túl. Az ünnepi ebédet egy közeli étteremben rendeltük, meg, ahol rajtunk kívül egy másik társaság egy 50 éves házassági évfordulót ünnepelt. Mint minden ilyenfajta ebéden marad jócskán a tálakon és ezt a vendéglátó becsomagoltatja, majd  szétosztja a vendégeknek, hogy éhen ne haljanak hazáig. Amikor Pestre értünk észrevettük, hogy egyikünk sem hozta el a két tálcányi sültet.
 Ahogy egymáson keresgéljük, mondja a  nagypapa, ő látta, hogy a másik társaság azt is elvitte. No ebben maradtunk. Mi hazajöttünk, és éppen befejeztük a vacsit, amikor szól a férjem mobilja. A z 50 éves házasságát ünneplő hölgy telefonált, szégyenkezve, kérte az elnézést, hogy most vették észre , miszerint a két tálca nem az övék. Kérdezi, hova hozhatják ? Hol lakunk ? 
A férjem nevetve mondta, hogy mintegy 350 km-nyire. Jó étvágyat kívántunk, és még 50 évet.
Ezt csak azért írtam le, hogy lássátok ilyen is van. Ez a hölgy nem átallotta kinyomozni a férjem telefonszámát, és felhívni ismeretlenül, nem tudva, nem-e egy bunkó fogja letolni a tévedésért. Jó érzéssel feküdtem le. Szóval így is lehetne élni ?!