Érdekes, de én is néha elgondolkodom azon, hogy egy-egy kihívás,-bár olyan nagyszerűnek tűnik,- mégis valahogy elvetél. Szeretném leszögezni, hogy nagyon régóta nincs kapcsolatom pedagógusokkal közvetlenül, mivel felnőtt gyerekeim vannak. Nem is tudom megítélni, hogy a mostaniak milyenek, de túl sok jó emlékem nekem sincs az iskoláimról, annak ellenére, hogy 17 évet húztam le egyhuzamban oktatási intézményekben.
Én egész eddig azt hittem, hogy az olyan lélekelemző tulajdonságokkal, empátiás készséggel és a gyermekek iránti szeretettel megáldott tanarak csak az amerikai álom filmekben vannak.
Nálunk a gyerekek arra lettek nevelve, hogy a tanárnak mindig igaza van, a kritizálás nem az ő dolga. Előttük mi sem beszéltünk az iskolai problémákról. De akadt mindkét gyerekem életében olyan pedagógus akit szívesen kérdőre vontam volna, nem tettem, mert a faluban csak egy iskola van. Egyszóval csak azt akarom kihozni az egészből, kevés az olyan tanár mint a Repűlő osztály dr Justus-a, a szerencséseknek talán mégis sikerült kifogni.
Ezt bizonyítja az a néhány oldal, ami mégis megszületett itt
1 megjegyzés:
Igen, én is meglepődtem, hogy milyen kevesen tudtunk szép-komoly emléket felidézni pedagógusainkról!
.. én a pályám elején elhatároztam, hogy csak addig fogok tanítani, amíg az olvasás-, számolás-, írástanításon kívül még valamit tudok adni-kapni a gyerekeknek/gyerekektől! Remélem sikerült nagymértékben, mert egy ember nem felelhet meg mindenkinek és viszont sem.
A gyerekeimnél én is tapasztaltam mindenféle pedagógust, de szerencsére tudom, van akire szívesen emlékeznek vissza!
Sajnos, nem sokra:-(
Megjegyzés küldése