Ilyenkor Karácsony előtt nem elég az embernek a maga baja, de még bevállal lelkesen ezt meg azt. Szóval nálunk a faluban ilyenkor van a nagy Véradó Nap és az ezt követő még nagyobb Véradó Vacsora. Sajnos a rendszerváltás óta megszűntek a vállalatok adakozásai, mi több a Vöröskereszt sem tud forró kézszorításnál sokkal többet adni. Ezt persze nem nagyon értem, mert ugye a véradók ma már virslit és sört sem kapnak, sokszor a munkahelyen sem nézik jó szemmel a kimaradást. Mi /ketten/ régóta úgy gondoltuk, azért ezek az emberek megérdemelnének valamit. Különösen azok, akik már évtizedek óta adnak vért. Így minden évben megrendezésre kerül ez a vacsora, amire a pénzt csak nagy-nagy nehézség árán lehet összeszedni, mivel az embereknek már elege van az adakozásból, no meg a többségnek nincs is miből. Akinek meg lenne csak enni jön el, mivel ez a vacsora természetesen ingyenes. Szomorú de megszoktam már. Egyetlen magánember van aki rendszeresen 10.000 Ft-al járul hozzá a kb.150.000 Ft-ból előállítható vacsorához. Azért a faluban több mint 15 igen jómódú ember is van, akik nevetve összedobhatnák ezt a pénzt. De nem. Az alapanyagok nagy részét ugyanis a Nyugdíjas Klub tagjai hordják össze. Ebből szoktunk 180-200 adag vacsorát csinálni. Sajnos van olyan öreg, -nem egy,-akinek a karácsony alatt ez a legjobb vacsorája, ezért nem lehet megszüntetni. Szóval csináljuk. Most a tombola tárgyakat csomagoltam be a héten, mert valamiből kell pénzt varázsolni.
Csak reménykedünk, hogy az idén is kevés ráfizetéssel meglesz a vacsora. Azért amikor mosogatunk, úgy este 10 után, nagyon jó érzés a sok elégedett, kis maradék csomagocskákkal távozó embert látni. Akkor mindig arra gondolok, csak megérte. De utána egy évig a faluba is ritkán megyek be.
Ja, és az egyetlen adakozó a saját kisfiam, aki minden évben azzal a felkiáltással utalja át a pénzt,-Hadd jusson a kuwaiti olajpénzből a falunak is.-
Ennyi !
3 megjegyzés:
Nem ismeretlen amiről írsz.Többször tapasztalom ezeket a dolgokat magam is.Rengeteg konzekvenciát le lehet vonni egy egy ilyen ételosztáskor.
De ahogy írod is valahogyan azért mindig megvalósul.
Valóban érdekes dolog, hogy vajon a szociális érzékenységet hozzuk magunkkal szüleink által, vagy szerzett képesség az életünk folyamán. És ha egyik sem adatott valakinek, akkor mi az ami megtaníthatja adni tudni egy embert?
Nem tudok mit mondani (írni). Sajnos-sajnos ilyen a világ. Jó lenne ha minél többen rájönnének, hogy adni milyen jó. Az pedig nagyon kedves, hogy minden nehézség ellenére nem adod fel.
Megjegyzés küldése